Útjelző

Akár egy üstökös, úgy robbant be az életembe Hayao Miyazaki 2007 nyarán. Mint filmkedvelő ember már futottam egy "kötelező" kört vele a Chichiro Szellemországban elismerése kapcsán korábban, de akkor valamiért még nem fogtam föl tisztán, mit is jelent Miyazaki világa nekem. Érzékeltem, hogy a Chichiro... esszenciája valahol legbelül egyezett a lelkemével, de akkor még magam sem láthattam, saját falaim által eltakart bensőm mely pontján gyújt apró kis lángot a különös történet eszmeisége.
Aztán, amikor több mint egy éve koptattam már az Élet Iskolájának padjait, egyszer csak betévedtem a Toldi Moziba egy Miyazaki vetítéssorozatra. Első körben a Porco Rosso-t vehettem be. Elragadó volt a történet őszintesége, megkapó a szereplők tisztasága, s egyszerű - ugyanakkor végtelenül bájos - humorával teljesen feltöltött. 'Mesesége' ellenére nyilvánvaló volt, mennyire életszerű a történet apró, finom részleteiben.
Ha emlékezetem nem csal - a sorozat utolsó napján - azon a napfényes, augusztusi vasárnap délutánon épp aktuális kapcsolatom megjavítása feletti sikertelenségemből adódóan módfelett gondterhelten, egyedül tértem be a Toldiba, a A vándorló palota vetítésére. Arra gondoltam, megnézek egy vicces mesét, ami kikapcsol egy órára, majd hazatérek és megtörten tovább játszom a szegény én-t a kapcsolatomban. Szóval azt terveztem, mozizom egyet és minden megy majd tovább, mintha misem történt volna.
A mozi hamar megtelt. Habár időben érkeztem, mégis az első sorban ültem le, balról a negyedik székben. Utólag visszagondolván nem bíztam a véletlenre, hogy a történet mindenképpen hatással legyen rám. Arcomban a hatalmas vászonnal, szinte levegővétel nélkül ültem végig Howl csodájának 115 percét.




Emlékszem az érzésre, mely áthatott: mintha a történet lyukat vert volna a bensőmet körülvevő falon, s a repedésben megpillanthattam belső fényem első sugarát. Olyan erőt ébresztett fel bennem, melyről már jó ideje megfeledkeztem.
A mozi után már biztos voltam benne, meg kell változtatnom az életem. S éreztem, képes is vagyok erre.

Az azóta eltelt idő alatt Miyazaki történetei újra meg újra bekopogtattak hozzám, mindig egy-egy felismeréssel.
A belső erőm, a csodákba vetett hitem , a békeszeretetem mind-mind táplálékra talált, erősödött bennem meséi láttán.

A legfrissebb eledel A Könyvek Hercegéből jött. A saját utunkat járni nehéz feladat. Senkit nem hibáztathatunk benne...
De ez az egyetlen út, melyen vezetést kaphatok a Mindenségből.
Itt minden tőlem, ám ugyanakkor nekem és értem van.
Épp ezért a saját út magányossága csak illúzió.
Sehol nincs ennyi útjelző útitárs.