Öl, butít.....

Nem tudom, ki lehetett az, aki a világtörténelemben legelőször a szerelemről beszélt, de nagyon remélem, hogy bevállaltam miatta egy negatív karmát... és legalább egyszer izomból fejbe rúgtam...

:x: Háló :x:

Mindig beléjük ütközöm. Körülvesznek. Ezerfélék.

Nyúlós-ragadós, fekete-szürke, mézarany, szabályos és rendszer nélküli.

Jómagam is használom őket.
Néha tájékozódni, néha csak megpihenni bennük, néha rángatva kontrollt szerezni, kapcsolni, kötni, hálózni, hálózni, hálózni...
Elkészítésük szándéktól függően különböző.

Teremteni, közelebb hozni. Ez a kedvencem.

Érzem (akárcsak Mike Blueberry félelméből született démonkigyója), szívemből aranyfény-alagutat kilövellvén elérek több ezer kilométerre fenn- és tudatsíkokon keresztül bárkit és bármit. Elérem, és magam elé hozom.

De vajon így kell-e lennie?

Tudatosabbnak kell lennem.

Útjelző

Akár egy üstökös, úgy robbant be az életembe Hayao Miyazaki 2007 nyarán. Mint filmkedvelő ember már futottam egy "kötelező" kört vele a Chichiro Szellemországban elismerése kapcsán korábban, de akkor valamiért még nem fogtam föl tisztán, mit is jelent Miyazaki világa nekem. Érzékeltem, hogy a Chichiro... esszenciája valahol legbelül egyezett a lelkemével, de akkor még magam sem láthattam, saját falaim által eltakart bensőm mely pontján gyújt apró kis lángot a különös történet eszmeisége.
Aztán, amikor több mint egy éve koptattam már az Élet Iskolájának padjait, egyszer csak betévedtem a Toldi Moziba egy Miyazaki vetítéssorozatra. Első körben a Porco Rosso-t vehettem be. Elragadó volt a történet őszintesége, megkapó a szereplők tisztasága, s egyszerű - ugyanakkor végtelenül bájos - humorával teljesen feltöltött. 'Mesesége' ellenére nyilvánvaló volt, mennyire életszerű a történet apró, finom részleteiben.
Ha emlékezetem nem csal - a sorozat utolsó napján - azon a napfényes, augusztusi vasárnap délutánon épp aktuális kapcsolatom megjavítása feletti sikertelenségemből adódóan módfelett gondterhelten, egyedül tértem be a Toldiba, a A vándorló palota vetítésére. Arra gondoltam, megnézek egy vicces mesét, ami kikapcsol egy órára, majd hazatérek és megtörten tovább játszom a szegény én-t a kapcsolatomban. Szóval azt terveztem, mozizom egyet és minden megy majd tovább, mintha misem történt volna.
A mozi hamar megtelt. Habár időben érkeztem, mégis az első sorban ültem le, balról a negyedik székben. Utólag visszagondolván nem bíztam a véletlenre, hogy a történet mindenképpen hatással legyen rám. Arcomban a hatalmas vászonnal, szinte levegővétel nélkül ültem végig Howl csodájának 115 percét.




Emlékszem az érzésre, mely áthatott: mintha a történet lyukat vert volna a bensőmet körülvevő falon, s a repedésben megpillanthattam belső fényem első sugarát. Olyan erőt ébresztett fel bennem, melyről már jó ideje megfeledkeztem.
A mozi után már biztos voltam benne, meg kell változtatnom az életem. S éreztem, képes is vagyok erre.

Az azóta eltelt idő alatt Miyazaki történetei újra meg újra bekopogtattak hozzám, mindig egy-egy felismeréssel.
A belső erőm, a csodákba vetett hitem , a békeszeretetem mind-mind táplálékra talált, erősödött bennem meséi láttán.

A legfrissebb eledel A Könyvek Hercegéből jött. A saját utunkat járni nehéz feladat. Senkit nem hibáztathatunk benne...
De ez az egyetlen út, melyen vezetést kaphatok a Mindenségből.
Itt minden tőlem, ám ugyanakkor nekem és értem van.
Épp ezért a saját út magányossága csak illúzió.
Sehol nincs ennyi útjelző útitárs.

Zene szeretethez

Az egyik kedves ismerősöm hívta fel a figyelmemet a 36 által készített ambient-mulatságra.
A zene hozzámjutása után két órával már be is vetettem. A tettek mezeje egy masszázs volt.
Hihetetlen hatásfokkal működtem, működtek az energiák.
A rengeteg csilingelés, apró sikoly-sípok beindítottak: két kézfej megmasszírozása alatt pillangók röppentek, zöldlila hullámok sugároztak, fénygömbök zúgtak ujjbegyeimből munkatársnőm arannyá vált energiainfói közé.
A néhol ismerősnek hangzó dallamokban mindketten mélyre süppedtünk.
Patakokban ömlő eső, dobbanó szív, kicsorduló könnyek, felszakadó sóhajok: robotszívében emberközpontú elektronika áradó szeretet keltésére.
Szeretem.

Isten hozott.

A "véletlenek" többszöri "véletlen" összejátszása nyomán nekikezdek ennek a blognak.
Szeretek írni.
Az elmúlt pár évben a világról alkotott nézeteim, és tapasztalásaim gyökeresen megváltoztak és megváltoztattak bennem mindent. Bár ahogyan én hiszem: az én változásom változtatta a világot inkább. Mindenesetre tapasztalásaim és felismeréseim bennem is könnyebben kikristályosodnak, ha leírásukkal pontot tehetek egy-egy aktuális i tetejére.
És i-k vannak. Egyre érdekesebbek.

Egy mangából (Naruto) vett idézettel határoztam meg a blog "arculatát". Hiszem ezt a mondást, s ekképp tapasztalom is.
Minden válasz bennem van saját kérdéseimre. A dilemma pusztán annyi, ki is vagyok én valójában?

Egy ideje igyekszem az általam ismert hármasságot kibogozni: Ki lehet az, akinek mások látnak? Ki lehet az, akinek én látom magam? S ki lehet az, aki valójában vagyok?

Az első kettő közti ellentmondások az elmúlt 4 évben a legjobb mankók voltak a személyiségem alakításához. A meditációim, révüléseim, fizikai síkon túli tapasztalásaim pedig egyre közelebb visznek a harmadikhoz.

Önmagam megismerése izgalmas feladat, kétséget kizáróan az egyetlen dolog, mely értelmet ad/adhat létezésemnek.
S hiszem, képes vagyok eljutni arra a szintre, ahol megértem a múltam, a jelenem és a jövőm egyszerre.