És tényleg.

A remény halt meg utoljára.

Egy utazás margójára 3.

Még mindig ugyanott, mindig ugyanabban. A fények kicsit halványabbak, a színek törtebbek, a hangok zörejesebbek. Egy lakat rozsdásodik a lelkemen: béklyóvá nehezült anyag.
Remegő kezeket tördelve, kapkodva, szaggatottan lélegzem.
Kívülről várom a megoldást, elfeledvén mindent, amit tudottnak hittem.
Bezárkózni vágyom, eltűnni, megszűnni, de tudom jól, ez a vágy vezetett idáig, s nincs hova tovább menekülni önmagam elől.
Bármi, amit tennétek, mondanátok: nem kell. Az Elutasítás én magam vagyok.
Kívülről várom és megtagadom.
Újra jó alkalmat teremtettem, hogy marcangoljam önmagam.
Észreveszem, felismerem és nem tudom, hogyan törölhetném le arcáról a gúnyos mosolyt.
A rám jellemző gúnyos mosolyt.

Levegőt!

Tanítvány: "Nagyon meleg van."
Mester: "Pedig van itt mozgás rendesen"-és a mécsesek szinte ugráló lángocskáira pillant.
Tanítvány nevetve: "Van, azt tudom. De én ezekre simán rákapcsolom még este a ventillátort."
Mester: "Úgy érzed be vagy zárva a testedbe?"- kérdi elmélyülten, egy másik dimenzióból.
Tanítvány a hirtelen jött kérdéstől meglepődve: "Igen."
Mester: "Ezért tüsszögsz mindenre állandóan?"
Tanítvány: "Igen, ezért."
Mester: "Te nem akartál leszületni?"
Tanítvány a leleplezéstől elkeseredve: "Hát nem, nagyon nem... ezért nem tudok a jól sikerült meditációimból sem visszajönni. Nem akarok itt lenni."
Mester: "Dehát miért? Csak azt kéne észrevenned, hogy nincs különbség itt és ott között!"
Tanítvány: "Nincs?"
Mester: "Nincs. Huhh, én is hányszor sírtam egy-egy jó meditáció után! Szerettem volna ott maradni, Testvéreim közt. Volt olyan, hogy két hétig nem tértem magamhoz a tapasztalataimból."
Tanítvány: "Igen, emlékszem erre, amikor mesélted. De én nem sírok, én utálkozom, szitkozódom."
Mester: " Tessék???"
Tanítvány: "Ha vissza kell jönni..."
Mester: "Hát ez különbség."
Tanítvány szégyenkezve: "Az."
Mester: "Oldd meg a problémáid, Pai! Ezért vagy itt."
Pai: "Megoldom."

Ego

Dühös vagyok. Tartok attól, eddig elfojtásokkal dolgoztam, nem megoldásokkal.
Úgy érzem minden darabokra hullik...

Egy új szakasz veszi kezdetét.

Egy róka felugrik, huppanva földet ér, majd villámgyorsan futni kezd.
Játszva megtorpan, félénken összehúzódik, majd újra ugrik.
Pofáján cinkos mosollyal tűnik el az árnyékban.

Valami

Valami legbelül, vagy azon túl elégedetlenkedik. Valami kitörésre vár. Valami haragos és feldúlt, türelmetlen és eszelős. Valami rombol.
Ellenszegül avval, aki edig épített.
S aki eddig épített, most teret hagy. Ő sosem akadályozna senkit. Csendben figyel, s mozdulatlanságával néma erőt mutat.

Vajon mit választok?

Gong

1. Azt az ékszeres dobozkát, amiben az igazgyöngyök vannak nem fogom kinyitni.
2. A természetben zajló élet-halál küzdelem mit sem sejt a gyűlöletről.
3. A hangtalan univerzum csendje nem rémít.
4. Egy szikla indián-bölcsleteket adott nekem.
5. A szépség és szomorúság van eggyégyúrva egy akácfa virágában.
6. Az univerzum rezeg.
7. Fényoszloppá sűrűsödik bennem a tér.
8. Az út maga a Fény.
9. Életeken át haladva egy pörgő szimbólum sejlik előttem: vöröslő napkerék.
10. A távolság köztem és a Fény között: zero.