2012. október 9., kedd

Neptunusz, Neptunuszom!

Örvénylő kékséged ismét elsodort.
Elfedted előlem a 'valóságot', kékes füstöt fújtál szemeim elé, mikor gyógyulásra vágytam.
Elmerülve hanyatlottam képzelt, megtartó karjaidba.
Egy éjszakán át pörgettél sötét viharodban, s új emberként ébresztett tündöklő szerelmem.

Otthonomban bélést kap a kémény.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése