Rátekintve

Fölszaladt a lépcsőn és az ablaktáblákat kicsapva letekintett.
Ami szeme elé tárult, csodálatos volt, fényes, és szabad.
Ő mégis sírva fakadt, és magárahagyottan zokogott.
A legmélyebb félelme ablakát tárta szélesre imént.
Amit fennhangon hirdet, mind hamis.
Nincs, aki szabadon észrevenné, szeretné őt.
Abban a pillanatban csak a távolságot látta, és nem bírt az elméje szorításán enyhíteni.
Lekuporodott, és várt...