Figyelek a jelekre. Merre enged utam? Hol nyílnak ajtók, hol bukkanok akadályokra?
Van internetkapcsolat, készen állok a böngészésre. A leveleim hozzáférhetők: egy családi rövidke, melyben valaki lelkének gyógyulásához járulhatok hozzá és egy baráti szösszenet, melyben sorsfordító döntésre kérnek. Nyugtázom mindkettőt, majd kilépek. Visszafojtott szakadozó, szorongással teli lélegzetvétel... ma vajon odaférek ahhoz az egészségtelen kontrollt lehetővé tévő, függőséget okozó, beteg rendszerhez, melynek árnyoldalai hívogatják rejtőző gyengeségeimet?
NEM!
Hála istennek!
Megnyugszom. Ma én lehetek, ma én kell legyek: a belsejében biztos, az egyenes.
Akkor mi legyen? Elalvás előtt mire van még lehetőség? Blogger?
Szépen nyílik...Nice:-)
Miről is kéne írni?
Talán be kéne fejeznem az egy hete elkezdett bejegyzésem arról az érzésről, melyet sosem gondoltam, hogy el lehet hagynom, mely velem született, táplált, s irányított, mióta az eszemet tudom? Talán 'a keresésről' kellene írnom, mely emberekről, kapcsolatokról, összecsillanó tekintetekről szól? Talán le kellene írnom, hogyan ismertem fel, s lohasztottam minimálisra a vágyat, hogy megtaláljak valakit?
Talán...
De ma mást szeretnék tenni. Ma mást súg a szívem.
Egy barátom szomorú.
Mint mindannyian, kik az önismeret útját járjuk,újabb fájdalmas ponthoz érkezett. Olyannal szembesült, amitől nem szívesen válik meg.
Itt a lehetőség... de talán nincs itt az idő.
(Bízz magadban, kérlek! Bízz kicsit jobban!)
Szeretnék segíteni, de nem tudom, mit tegyek.
Nem túl bonyolult történet a miénk, nincsenek látványos elemei.
Az, hogy az első pillanatban tudtam, megváltozott vele a világom, az hab lenne a tortán, ha volna tortánk.
De nem sütöttünk ki semmit, csak örültünk egymásnak mint két gyerek.
Nem volna értelme, s tere sem elég, hogy belekezdjek felsorolni mennyi mindent tanultam tőle, mennyit kaptam.
Nem találkoztam olyannal, aki ilyen könnyen s egyszerűen, ilyen sokat tud adni...
Valószínűleg ennek a másik oldala az igaz: nem találkoztam még olyannal, akit ilyen szinten képes vagyok elfogadni...
Figyelek a jelekre.
A bejegyzés előtt egy amerikai sorozat azon részét néztem végig, melynek kulcsüzenete röviden ennyi: sosem tudhatod mit hoz a következő pillanat az életedbe, hát használd ki a most-ot, használd arra, amiért itt vagyunk: szeress!
Csekély vigasz ez a bejegyzés, tudom jól.
De az nem csekély, ami megíratta velem.
Az az őserő, melyből jöttünk, s melyhez idővel visszatérünk majd....
Az erő, mely bennem és benned is ugyanaz.
Az erő, mely a legelején megmutatkozott köztünk, jelenlegi epizódunk kezdetén..én ott voltam, te itt voltál, s ránk rakódott karmák alatt is megtapasztaltuk egymás lényegét.
Fogom a kezed, s nem is tudnám elengedni...
Szeretlek téged.
Nyugodtan sírd ki magad csendben...