Vajon mit tanultam magamról az elmúlt két hétben? Hogy nem vagyok a "hegy tetején csücsülő Buddha"? Hogy nem vagyok érinthetetlen? Van viszont Elefántcsont Tornyom, millió és egy apró, rendkívüli módon éles darabkából kirakva? Hogy vannak hibák, amiket fájdalommal és félelemmel szemlélek magamban? Hogy vannak akadályok, amiket még nem tudok venni? Hogy elvárásokból álomvilágot építeni még mindig észrevétlen tudok? Hogy jobb szeretek elfordulni, elfutni, mint nyitni és közelengedni?
Hogy a könnyebb út is csak akkor járható, ha támogatva van?
Hogy apránként hagyok elmúlni részeket a lelkemből, csak hogy 'kényelmesen' haladhassak tovább?
Hogy a komfort győzött az élni akarás felett?
Hogy sem választani, sem dönteni nem tudok?
Hogy nem minden elérhető, s nem minden irányítható?
Hogy még mindig nem az adás az első, hanem a kapás?
Hogy az álarc még mindig épp szívméretű?
Hogy a változás is csak illúzió?
Hogy semmi nem tartozik hozzám, és nem az enyém? Sem a tisztaság, sem a félelemnélküliség, sem a bölcsesség, sem a jóság?
Ezt tanultam tán?
Vagy azt csupán, hogy még mindig nem tanultam semmit?...
Hogy a könnyebb út is csak akkor járható, ha támogatva van?
Hogy apránként hagyok elmúlni részeket a lelkemből, csak hogy 'kényelmesen' haladhassak tovább?
Hogy a komfort győzött az élni akarás felett?
Hogy sem választani, sem dönteni nem tudok?
Hogy nem minden elérhető, s nem minden irányítható?
Hogy még mindig nem az adás az első, hanem a kapás?
Hogy az álarc még mindig épp szívméretű?
Hogy a változás is csak illúzió?
Hogy semmi nem tartozik hozzám, és nem az enyém? Sem a tisztaság, sem a félelemnélküliség, sem a bölcsesség, sem a jóság?
Ezt tanultam tán?
Vagy azt csupán, hogy még mindig nem tanultam semmit?...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése