Sorra olvasom a blogokon, weboldalakon a 2011-es év összefoglalóit, s eldöntöttem, készítek én is egy éves leltárt. A tudatosság ébredéséhez az is hozzátartozna ugyebár, hogy kapásból tudnom kéne, mik történtek velem az elmúlt év során.
Arra pontosan emlékszem, hogy olvastam Metarjuna blogján a 2011-es évköszöntő bejegyezését... hmmm, na nekem ez olyan, mintha csak pár hete lett volna. Végül is az 52 is egy szép szám, igaz. Csak olyan nagyocska, már ha hetekre vonatkoztatjuk.
Annyi bizonyos, már ebből a momentumból is kitűnik az egész 2011-es évem olyan volt, mint egy különös montázs: múlt események nyilvánvaló következményei feldarabolva, átszabva, csinosítva rádobálva egy papírlapra, surrogva-zizegve próbált összeállni egy új egésszé. Innen üzenem az alkotónak: ez most nem jött össze! (Ezek szerint 2012-ben is jellemző lesz, hogy üzeneteket hagyok magamnak:-)
Azért sok mindent történt, de inkább azok maradtak meg, amik nem.
Pesszimista fókusz, tudom jól. Telihold van, most elhatározom, hogy ezt csökkentem. Menni fog. (Máris mily' optimista, ugye-ugye? )
Szóval 2011-ben sem jártam északon. 2011-ben sem lettem buddhista. 2011-ben sem voltam elvonuláson. 2011-ben sem végeztem önkéntes munkát. 2011-ben sem költöztem el Pestről. 2011-ben sem találtam meg az igazit. 2011-ben sem váltottam munkahelyet. 2011-ben sem beszéltem Cser Zolival, és nem kerestem meg a Dzogcsen közösséget. 2011-ben sem lettem nyitottabb, barátkozóbb. 2011-ben félbehagytam egy regressziót. 2011-ben sem láttam a Tort. 2011-ben sem sportoltam rendszeresen. 2011-ben sem világosodtam meg.
Viszont, ami jól alakult a 'nem'-sorban: 2011-ben egyszer sem voltam orvosnál. Ismét eltelt egy év hús, tojás, gomba és alkohol nélkül (ez már harmadik vagy negyedik), sőt ezek vágya nélkül. A testem barátként kezelem, ha beteg is lesz, 90-95 százalékos eséllyel nyilvánvaló, hogy hol a bibi. Újabb infókat tudtam meg a fűszerek mértékletes használatának fontosságáról, illetve a gyógyszerek tökéletes elutasításáról (2 szem Nospa és egy tasak Neocitran kihányása volt a tanulópénz).
És akkor az igenek.
2011-ben végre eljutottam Erdélybe. 2011-ben részt vettem egy különös korona-gyűlésen, Nagyszékelyben. 2011-ben voltam egy magyarországi buddhista templom avatásán. 2011-ben megtanultam jógázni. 2011-ben a Belső Forrás kreatív írás-műhelyein írással foglalkoztam. 2011-ben megtartottam a barátaim. 2011-ben részt vettem egy Lovas-találkozón, amit az unokatestvéreim szerveztek, s újra együtt láttam a 'bő' családom. 2011-ben klasszikus értelemben véve is voltam szerelmes. 2011-ben megálmodtam és felvarrattam az első tetoválásom. 2011-ben a Cukor-réten teljesen egyedül raktam egy kis tüzet a Pilisért, s meditáció közben szereztem egy vadnyulacska barátot. 2011-ben megmentettem egy sérült kutya életét. 2011-ben részt vettem és áldást kaptam egy hindu tűzszertartáson. 2011-ben újra önfeledten táncoltam egy koncerten. 2011-ben megtanultam sminkelni. 2011-ben levizsgáztam Kreszből. 2011-ben felolvasták a pálmalevelem. 2011-ben megleptek egy horoszkópkészítéssel. 2011-ben is írtam blogot.
És hát 2011-ben rengeteget tanultam magamról.
Megszámlálhatatlan apró, közepes és nagy dolgot.
2011-ben is voltak kedvencek.
Könyvben Marion Zimmer Bradley Avalon-ja (Avalon ködbe vész) és Pinkola Estés Clarissa Farkasokkal futó asszonyai vitték a prímet, filmben egyértelműen Susanne Bier Egy jobb világa remegtetett meg leginkább, a két Ewan McGregor film mellett (Kezdők, Hétköznapi pár), majd kicsit megnevettetett és elvarázsolt Woody Allen párizsi vidámsága (Éjfélkor Párizsban) és Audrey Taotou bohókás Emilije (Mosás, vágás, ámítás). Sorozatokban a The Big Band Theory mindent vitt, de Az új lány folytatást is nagyon várom már.
Zenében a rengeteg új meditációs zene közé tört be Takahiro Kido és a Lamb. Mindkettő nagy szerelem.
Hát ennyi a leltár.
Lassan fogadalmat is tehetek.
Béke, béke, béke.

Érdekes volt elolvasni ezt a "leltárt". Én nem szoktam év végén ilyet készíteni, de ahogy a tiedet olvastam, óhatatlanul összevetést tettem. Pl. én is voltam buddhista templom avatásán, :) északon viszont én sem. Ez egyébként mit jelent? Skandinávia? Oda én is szeretnék már régen elutazni, nagyon szeretem a fenyőerdőket. Cser Zolival viszont beszéltem 2011-ben :), de ezt, gondolom, Te is könnyen megteheted (a templomnál is ott volt). Vagy ha budapesti vagy, akkor most 22-én a Tan Kapuján is lesz egy ünnepség, ő is ott lesz, nyugodtan odamehetsz hozzá utána, ha beszélni akarsz vele. Csak rajta, itt a kiváló alkalom! :)
VálaszTörlésAmúgy a gombával mi a baj? Én sem eszem húst, már lassan 20 éve, gombát sem nagyon, de az utóbbit csak azért, mert nem igazán szeretem.
VálaszTörlésSzóval a gomba nem hat rám jól, lelassít, eltompít. Én ezért. Ezt egyébként alátámasztja a 'szattvikus étkezés'-féle felosztás is, amely rendszerben a gombát is ugyanúgy kerülendőnek ítélik, mint az alkoholt, vagy a húst. (Itt egy link erről, egész jól leírja a besorolást: http://lelkunktitkai.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1114870 )
VálaszTörlésÉszak: igen ez Skandinávia. Útitársakra vadászom, jössz? :-)))) A barátaim mind délre vágynak, napot imádnak. Én meg szelet, hideget, havat, fenyőket, rénszarvasokat, esetleg jávorokat. Letisztultságot. Sok fehéret. Hm.
Cser Zoli: nem beszélek személyesen olyanokkal, akikről úgy vélem, kedvelném őket. Ez alap nálam. Tudom, hogy megtehetném, sok Yotengrites, Göncölös, Tan Kapujás lehetőség volt már rá. De nem.
Jah, 22-én is ott leszek... igazad van, talán 2012-ben:-)
A cigaretta, mint étel...? :) Az is fura egy kicsit, hogy a tejet és a tejtermékeket is a szattvikus ételekhez sorolja.
VálaszTörlésÉszakra én nyáron szeretnék menni, amikor illatozik és él az erdő, csak olyankor meg nem nagyon érek rá a munkám miatt. Egy ismerősöm pár éve a családjával, autóval tett egy körutat a Balti-tenger körül, Lengyelország, Balti-államok, Oroszország, Finnország, Svédország és Dánián keresztül vissza. Azt mondja, nagyon klassz volt, csak borzasztó hosszú.
A "nem beszélek személyesen olyanokkal, akikről úgy vélem, kedvelném őket" résznél elvesztettem a fonalat. :)
Jól van na, az "egész jól" kitétel magában hordja a tökéletlenség lehetőségét:-))
VálaszTörlésÉrtem a nyári északra vágyást, irigykednék az ismerősödre, ha volna értelme, de inkább örülök, hogy vannak, akik csinálnak ilyet.
Egyébként a hosszúra tervezett körutak tényleg borzasztó hosszúak tudnak lenni.;-)
Mióta Erdélyt láttam múlt nyáron, én azokba az erdőkbe vágyom vissza.
Nem csoda, én már 32 éve vagyok elakadva ennél a résznél.:-)))