Érdekes az elme működése. Ahogy egyetlen szándékra, gondolatra, szóra, tettre egész füzérnyi anyagot képes egy szempillantás töredéke alatt felhúzni.
Bárcsak elmék építhetnék a világ békéjét, a Földgolyó gyógyulását, a lényeket összekötő szeretetet.
Ma például rákattantam egy gondolatra: egy valós eseményeket abszolút mellőző feltevésre.
Mire észrevettem magam már olyan helyen jártam, aminek még az illúziókhoz sem volt sok köze, nemhogy valósághoz. A vicces az, mindezt úgy tetem magammal, hogy a gondolati folyam, a megindult elmejáték kanyarjaiban mindig felvillant egy-egy olyan momentum, ahol - hogy úgy mondjam - kilógott a lóláb. De ez az elmét nem érdekli. Ha nem leplezem le, ezeket a bökkenőket vagy - képszerűen - bukkanókat, szimplán átugorja őket...
Bevallom őszintén felettébb szórakoztatott az a pillanat, hogy minden meggyőződésemet figyelmen kívül hagyva a gondolatfolyam végére már homlokegyenest valaki olyat csináltam magamból, akit ha álmomban meglátnék minimum felrémülnék...:-D És mindeközben teljességgel meg voltam győződve arról, hogy habár velem tökéletesen ellentétes képet alkottam magamról, az az én is én vagyok.
Szórakoztató így leleplezve ez a cselesség.
Egyébként pedig fájdalmas és szenvedésekkel teli.
Ma jól szórakoztam.
Holnap meg ki tudja.
Rázzatok föl, ha szenvednék!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése