
A napokban arra gondoltam, milyen fura dolog is az általános tudás. Nagyon sokáig fontosnak hittem az oktatásokon megszerzett ismeretek halmozását, magam is igencsak szerettem tanulni. Azt gondoltam a képzett, intelligens emberek óhatatlanul egy magasabb fokára jutnak az emberségnek.
Persze kismillió történelmi példa bizonyítja ennek az ellenkezőjét, de ezzel én nem foglalkoztam.
Saját magam is belevetettem a tanulásba, s családomban elsőként, diplomát is szereztem.
Persze már a főiskolán volt egy olyan mondásom, melyet akkor legkedvesebb útitársammal, barátnőmmel együtt mondogattunk, ha valaki alapvető dologban nem teljesített valami fényesen, mondjuk nem húzta le maga után a wc-t, ha elvégezte a dolgát, szóval ilyenkor jegyzetük meg cinikusan: "Hm, na igen! Van, akinek ehhez kell a diploma!"
Aztán, amikor képzett, okosnak hitt emberekben újra és újra felfedezhettem a a tudására való irigységet, én újra és újra ledöbbentem.
Amikor szakmai vezetőmön - főszerkesztőmön - észrevettem, hogy nem átadja, megosztja, hanem félti tapasztalataiból adódó tudását, rájöttem, hogy a mondás, mellyel az általános iskola aulájában nap mint nap szembesülhettem, miszerint "A tudás hatalom" valami iszonyú nagy blődség, és egy olyan hiedelem, mely torz valóságképhez vezet.
Amikor Csillebércre vezetett utam, s egy csoport legkisebbikeként szerencsét próbálhattam, már az első nap "tükröt" kaphattam arról, hogy magam is élem a rossz beidegződést, miszerint , ha valaki ért valamit, amit mások nem, akkor felsőbbrendűnek hiszi, hiheti magát.
Nem tudom mennyi idő volt, leszámolni ezzel. Nem tudom sikerült-e végleg, egyáltalán. Mindenesetre a problémakör ma már teljesen hidegen hagy, elkerül.
Már a nővérkém is régen jegyezte meg, hogy "királykisasszonynak" képzelem magam.:-) (Persze ebben a sokszor hozzám visszatérő kijelentésben ötven százalékban benne volt saját, érthetetlen kisebbségi érzése is. Innen üzenem neki hangosan:UGYANANNYIRA FANTASZTIKUS VAGY, mint bárki ezen a földön! Ne mérd magad másokhoz!!!)
Viszont úgy érzem ezt a területet érintő újabb töprengésre, felismerésre jutottam pár napja, órája, perce...
A mai tanmesém:-) - hehe, na erről beszélek, most rajta kaptam magam:-), hogy megint okoskodni akarok!) - egy nyúlról szól. A "Rumli" nevű bátor nyulacska körülbelül két hónapja "szegődött mellém". Egy állatkereskedésből szermányoltam, ahol láthatóan épp megölni kezdte az unalom, a műlevegő és a műfény ilyen helyekre jellemző élhetetlen elegye.
Amikor hazahoztam otthonomba "a mindig ötös voltam biológiából"-tudattal fotelemben kényelmesen hátradőlve vártam, hogy a nyúl produkálja azt, ami egy nyúlhoz illő: ugrálás, evés-ivás, rágcsálás, különböző helyekre bogyózás, nyulas makogás stb, stb..
Hát a nagy....!(az ilyen helyekre beillő szót nem szokásom leírni:-))
Körülbelül egy nyúlról szóló szószedet így néz ki jelenleg (forrás Wikipédia):
"A házinyúlról általánosságban
A házinyúl ősével, az üregi nyúllal együtt a nyúlalakúak és nem a rágcsálók rendjébe tartozik, bár sokáig odasorolták a binominális nomenklatúrában (rendszertanban). A külön besorolást metszőfogai számának köszönheti. A házinyúl 4 metszőfoggal rendelkezik, a rágcsálók viszont csak 2-vel. Azonkívül a nyúl végtagjai szőrözöttek, és kizárólag növényevő. Mindenesetre attól, hogy nem rágcsálók, igenis rágcsálnak. Fogaik ugyanis folyamatosan nőnek, koptatniuk kell – néha a kertészek és a gazdik bosszúságára.
A kifejlett házinyúl tömege 1,5 kg-nál kezdődik, a legnehezebb óriásnyulak elérhetik akár a 12 kg-ot is. A test hossza 30-70 cm között változhat. A házinyúl testfelépítése, mint a legtöbb emlősállatnál, fej, törzs és végtagok.
A köztudatban élő nyúlfej tojásdad, jellegzetes hosszú fülekkel (nyuszifül).Természetesen hallásuk igen jó, ezért egymás között az emberek számára nem, vagy csak alig hallható hangokkal kommunikálnak. A fej erőteljes, a homlok domború. Néhány törpenyulat, mint például a Holland „színes” törpenyúl, igen kicsi fülekre szelektáltak, a Kosorrú nyulaknak pedig fajtájukra jellemző, lógó fülük van.
Mindenesetre a hagyományos nyúlfül igen előnyös tulajdonosának, mivel a nyulaknak igen kevés verejtékmirigyük van, a fülükön keresztül adják le a felesleges hőmennyiséget.
satöbbisatöbbi
Íme az én nyúlról összeállított szószedetem:
A házinyúl megtévesztő módon kedvesnek tűnő, ám fura állat. A világra nagy szemekkel rácsodálkozó, mindig tökéletesen fényes, mértani pontossággal egymás mellé rendezett szőrszálakból álló bundácskájú, bármilyen szituációból egy pillanat alatt angyali testtartásba merevedő, s így tökéletes ártatlanság látszatát keltő állat lelke legmélyén egy alapvető érzelem dolgozik motivációként: a fortélyosság.
A magokon, szénán, gyümölcsökön, és kizárólag napot is látott zöldségeken élő állatka rövid idő alatt megszokik új helyeket, s az ott lakó élőlények fölött pillanatok alatt átveszi az irányítást. A "beszokás" után őt szolgáló lényeket fintorogva ugyan, de békésen megtűri maga körül. Az állat semmilyen terelő, uszító, vezényszó-jellegű emberi megnyilatkozásra egyáltalán nem, vagy csak ideiglenesen reagál. A közhiedelmekkel ellentétben szívesen veszi, ha simogatják, de a legjobban azt szereti, ha általa kedvencnek választott helyén - ez az esetek nagy többségében valaminek a mértani közepét, vagy a valami alattot jelenti - csendes magányban hagyják őt....khmkhm, hogy is mondjam...:MEDITÁLNI.
Kedvenc foglalatosság a zenehallgatás és az erre való elmélyülés. Ilyenkor a tőle megszokott ülő testtartást felcseréli egy oldalra fekvős, lábkinyújtós változatra, mely pózban "a nyúlban oktalan"-szemlélők legtöbbször az állat halálát vélik felfedezni.
Az állat kedvenc eledele a jázminos zöld tea, a padlóra öntött tócsában, vagy egy széles szájú bögrében tálalva, szigorúan cukorral és citrommal ízesítve. Aktív pillanataiban az állat szívesen kerget meg macskákat, embereket, s ha valami körülötte folyó eseményről kíván megnyilvánulni, azt heves bökdöső mozdulatsorral jelzi embertársai felé.
A nyúl emellett szívesen veszi körbe magát buddhizmus gyakorlásához szükséges eszközökkel, amelyeket nem rendeltetésüknek megfelelően, akár használatba is vesz.
Hát elsőre ennyi.
Szerintem ilyen egy nyúl.
Milyen relatív is ez a világ, s a róla alkotott kép mennyire csak illúziók sokasága.
A megismerési folyamatot beszűkült tudatunk eleve meghatározza.
Így mi értelme lehet másokat meggyőzni igazunkról?
Inkább merjük megismerni a világot!
Hajrá, előre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése