Amikor földet érek, párnázott mancsaim belesüppednek a füves talajba.
Körbepillantok.
Az ég alján narancsos fényben úszik a Napkorong.
Mély levegő...egyszerre húzódik az élet belém az orrlyukaimon és számon keresztül.
Megszédülök: a rengeteg információ megremegtet, még szoknom kell az új létforma ilyen jellegű bőségét.
Érzem a melletem fűben sistergő hangyalányt és a tőlem kilométerekre víz fölé hajló, inni készülő medvét is.
Próbálok átlagolni az energiákból: tíz százalék élet, negyven halál, a maradék szenvedés.
A megszokott arány.
Felmordulok, és üvöltésre fordítom fejem.
Az üzenet fájdalma az égig ér, ezüstzöld cseppekben érkezik meg az eső.
Ez legalább itt is működik.
Északnak fordulok, s nem törődve a kitartóan bennem forgó emlékek délre húzó erejével utamra indulok.
Isten hozott újra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése