Ma reggel eltöprengtem, honnan ered a Mestermániám.
Mestermánia alatt azt értem, hogy folyamatosan keresem azokat az embereket, akik előrébb járnak, jobban és többet tudnak, kifinomultabban érzékelnek, beavatnak-megmutatnak-rávilágítanak.
Amióta az eszemet tudom, mindig volt valaki körülöttem, akire felnézhettem, akitől tanulhattam valamit.
Kezdő er-ként előbb tanáraim, családtagjaim közül választottam követendő példát: Lovas-nagyapám minden nehézséget átértékelő humora, sőt az egész Lovas-ág lelki tisztasága és becsületessége egy kimeríthetetlen forrásnak bizonyult. Általános iskolában elbűvölt a tudás, szorgalmasan tanultam hát, hogy utolérjem - nemrég kiderült -válogatott képességű diáktársaim, barátaim. Gimnáziumban már csábított a kreativitás, a lázadó kor teremteni akarása motivált. Egy gyöngyszem volt hóbortos informatika tanárom, ki szó szerint a 'rálátás'-ra tanított, s négy művészlelkű barát, kik filmben, zenében, irodalomban és képekben oktattak komplex-művészeti táboraikban. Főiskolán kezdtem 'kiterjeszteni' mesterkereső csápjaimat: ekkor leltem 'bö' örökifjú, s töretlen idealista lelkére. Szavai helyett lényét ittam nap, mint nap, és sok olyat, mit manapság szeretek önmagamban, belőle vettem, s ültettem el magamban.
Az első komolyabb munkahelyemen megtudtam, milyen az, ha a pusztán a mestermániám miatt, mesternek választok olyat, kiben magam sem hiszek.
Be kell látnom így utólag, abban az időszakban inkább én voltam mások mestere.
És hát jött a spirituális út. Itt aztán kiélhettem magam ezen a téren. Sokakat 'mestereztem', és sokaktól tanultam.
Kit ma Mesternek hívok itt a blogomon, az valójában a legjobb tükröm. Élesebben rajzolja igaz vonásaim, mint eddig bárki. Hasonló élességet tapasztalok hosszabb-rövidebb pillanatokra avar leletek felett csücsülő barátom létében is.
A mai töprengés tárgya igazából a mestermánia utolsó miértje volt.
A válasz mosolyogtató, ugyanakkor, vagy pont ezért, tipikus is.
Magam fölé/elé helyezni azokat, kik rólam tanítanak pusztán abból a kényelemből fakad, hogy eképpen jogosan játszhatom mellettük a botladozó tanítvány szerepét.
Ez az egész hajcihő lecsupaszítva és kibelezve csupán egyetlen szép szó:
FELELŐSSÉGHÁRÍTÁS.
Shanti-shanti-shanti
Mestermánia alatt azt értem, hogy folyamatosan keresem azokat az embereket, akik előrébb járnak, jobban és többet tudnak, kifinomultabban érzékelnek, beavatnak-megmutatnak-rávilágítanak.
Amióta az eszemet tudom, mindig volt valaki körülöttem, akire felnézhettem, akitől tanulhattam valamit.
Kezdő er-ként előbb tanáraim, családtagjaim közül választottam követendő példát: Lovas-nagyapám minden nehézséget átértékelő humora, sőt az egész Lovas-ág lelki tisztasága és becsületessége egy kimeríthetetlen forrásnak bizonyult. Általános iskolában elbűvölt a tudás, szorgalmasan tanultam hát, hogy utolérjem - nemrég kiderült -válogatott képességű diáktársaim, barátaim. Gimnáziumban már csábított a kreativitás, a lázadó kor teremteni akarása motivált. Egy gyöngyszem volt hóbortos informatika tanárom, ki szó szerint a 'rálátás'-ra tanított, s négy művészlelkű barát, kik filmben, zenében, irodalomban és képekben oktattak komplex-művészeti táboraikban. Főiskolán kezdtem 'kiterjeszteni' mesterkereső csápjaimat: ekkor leltem 'bö' örökifjú, s töretlen idealista lelkére. Szavai helyett lényét ittam nap, mint nap, és sok olyat, mit manapság szeretek önmagamban, belőle vettem, s ültettem el magamban.
Az első komolyabb munkahelyemen megtudtam, milyen az, ha a pusztán a mestermániám miatt, mesternek választok olyat, kiben magam sem hiszek.
Be kell látnom így utólag, abban az időszakban inkább én voltam mások mestere.
És hát jött a spirituális út. Itt aztán kiélhettem magam ezen a téren. Sokakat 'mestereztem', és sokaktól tanultam.
Kit ma Mesternek hívok itt a blogomon, az valójában a legjobb tükröm. Élesebben rajzolja igaz vonásaim, mint eddig bárki. Hasonló élességet tapasztalok hosszabb-rövidebb pillanatokra avar leletek felett csücsülő barátom létében is.
A mai töprengés tárgya igazából a mestermánia utolsó miértje volt.
A válasz mosolyogtató, ugyanakkor, vagy pont ezért, tipikus is.
Magam fölé/elé helyezni azokat, kik rólam tanítanak pusztán abból a kényelemből fakad, hogy eképpen jogosan játszhatom mellettük a botladozó tanítvány szerepét.
Ez az egész hajcihő lecsupaszítva és kibelezve csupán egyetlen szép szó:
FELELŐSSÉGHÁRÍTÁS.
Shanti-shanti-shanti
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése