A gyakorlás hiánya

Amikor napok és alkalmak tűnnek el tényleges lélekmunka nélkül rövid idő alatt kiüresedem.
Kiüresedés alatt értem azt, hogy még erőltetés árán sem jut eszembe egy kérdés sem arról, ki lehetek én.
Ilyenkor visszahúzódni van kedvem. Régen vágyaimmal "szabadítottam ki" magam ebből az állapotból, manapság egyre több időt és elmét fecsérlek arra, hogy átvegyem a mindig ugyanannyi pontból álló listát gondolatban, hogy rájöjjek "ez már nem motivál, ez sem, ez sem, ez sem...."
Lekerültek a szélsőséges érzelmekre sarkalló szavakról, gondolatbeli szituációkról a rájuk tapadt érzések, s helyükben maradtak a szürke képek, vagy az egyszerű - töltés nélküli - szavak.
Ilyenkor mindig úgy érzem életkedvemből hagytam el kicsit. Minden egyes pont eddigi önmagamat jellemezte. Minden egyes ilyen pont egy fajta én-vonás volt.
Ilyenkor szembesülök azzal, hogyan kezdek el szürkülni.
S az esetek nagy többségében ez a felismerés mély bánatba sodor.
De pár napja, talán négy is van:-), az egyéniségem elhagyásának jelei nem zavarnak.
Sőt.
Egybeolvadás élményem volt, s szeretnék annyira átlagos lenni, hogy ugyanolyan legyek, mint bárki más ezen a Földön. Egy akarok lenni veled, veled és veled is.
A lényeget akarom megtapasztalni, s nyugalomra találni, felolvadni benne.

Égbolt vagyok, víztükör vagyok, madárfütty és hópihe, szellő és ringó faág... az asztalra csapó kezed vagyok, elfojtott dühöd, s remegő ajkad....az érintésed vagyok, a melegség a szívedben, a mosolyod vagyok...puha lényeged,
mely kiárad
és visszatér.

Rumlinyek

A napokban arra gondoltam, milyen fura dolog is az általános tudás. Nagyon sokáig fontosnak hittem az oktatásokon megszerzett ismeretek halmozását, magam is igencsak szerettem tanulni. Azt gondoltam a képzett, intelligens emberek óhatatlanul egy magasabb fokára jutnak az emberségnek.
Persze kismillió történelmi példa bizonyítja ennek az ellenkezőjét, de ezzel én nem foglalkoztam.
Saját magam is belevetettem a tanulásba, s családomban elsőként, diplomát is szereztem.
Persze már a főiskolán volt egy olyan mondásom, melyet akkor legkedvesebb útitársammal, barátnőmmel együtt mondogattunk, ha valaki alapvető dologban nem teljesített valami fényesen, mondjuk nem húzta le maga után a wc-t, ha elvégezte a dolgát, szóval ilyenkor jegyzetük meg cinikusan: "Hm, na igen! Van, akinek ehhez kell a diploma!"
Aztán, amikor képzett, okosnak hitt emberekben újra és újra felfedezhettem a a tudására való irigységet, én újra és újra ledöbbentem.
Amikor szakmai vezetőmön - főszerkesztőmön - észrevettem, hogy nem átadja, megosztja, hanem félti tapasztalataiból adódó tudását, rájöttem, hogy a mondás, mellyel az általános iskola aulájában nap mint nap szembesülhettem, miszerint "A tudás hatalom" valami iszonyú nagy blődség, és egy olyan hiedelem, mely torz valóságképhez vezet.

Amikor Csillebércre vezetett utam, s egy csoport legkisebbikeként szerencsét próbálhattam, már az első nap "tükröt" kaphattam arról, hogy magam is élem a rossz beidegződést, miszerint , ha valaki ért valamit, amit mások nem, akkor felsőbbrendűnek hiszi, hiheti magát.

Nem tudom mennyi idő volt, leszámolni ezzel. Nem tudom sikerült-e végleg, egyáltalán. Mindenesetre a problémakör ma már teljesen hidegen hagy, elkerül.
Már a nővérkém is régen jegyezte meg, hogy "királykisasszonynak" képzelem magam.:-) (Persze ebben a sokszor hozzám visszatérő kijelentésben ötven százalékban benne volt saját, érthetetlen kisebbségi érzése is. Innen üzenem neki hangosan:UGYANANNYIRA FANTASZTIKUS VAGY, mint bárki ezen a földön! Ne mérd magad másokhoz!!!)

Viszont úgy érzem ezt a területet érintő újabb töprengésre, felismerésre jutottam pár napja, órája, perce...

A mai tanmesém:-) - hehe, na erről beszélek, most rajta kaptam magam:-), hogy megint okoskodni akarok!) - egy nyúlról szól. A "Rumli" nevű bátor nyulacska körülbelül két hónapja "szegődött mellém". Egy állatkereskedésből szermányoltam, ahol láthatóan épp megölni kezdte az unalom, a műlevegő és a műfény ilyen helyekre jellemző élhetetlen elegye.

Amikor hazahoztam otthonomba "a mindig ötös voltam biológiából"-tudattal fotelemben kényelmesen hátradőlve vártam, hogy a nyúl produkálja azt, ami egy nyúlhoz illő: ugrálás, evés-ivás, rágcsálás, különböző helyekre bogyózás, nyulas makogás stb, stb..

Hát a nagy....!(az ilyen helyekre beillő szót nem szokásom leírni:-))

Körülbelül egy nyúlról szóló szószedet így néz ki jelenleg (forrás Wikipédia):
"A házinyúlról általánosságban


A házinyúl ősével, az üregi nyúllal együtt a nyúlalakúak és nem a rágcsálók rendjébe tartozik, bár sokáig odasorolták a binominális nomenklatúrában (rendszertanban). A külön besorolást metszőfogai számának köszönheti. A házinyúl 4 metszőfoggal rendelkezik, a rágcsálók viszont csak 2-vel. Azonkívül a nyúl végtagjai szőrözöttek, és kizárólag növényevő. Mindenesetre attól, hogy nem rágcsálók, igenis rágcsálnak. Fogaik ugyanis folyamatosan nőnek, koptatniuk kell – néha a kertészek és a gazdik bosszúságára.

A kifejlett házinyúl tömege 1,5 kg-nál kezdődik, a legnehezebb óriásnyulak elérhetik akár a 12 kg-ot is. A test hossza 30-70 cm között változhat. A házinyúl testfelépítése, mint a legtöbb emlősállatnál, fej, törzs és végtagok.

A köztudatban élő nyúlfej tojásdad, jellegzetes hosszú fülekkel (nyuszifül).Természetesen hallásuk igen jó, ezért egymás között az emberek számára nem, vagy csak alig hallható hangokkal kommunikálnak. A fej erőteljes, a homlok domború. Néhány törpenyulat, mint például a Holland „színes” törpenyúl, igen kicsi fülekre szelektáltak, a Kosorrú nyulaknak pedig fajtájukra jellemző, lógó fülük van.

Mindenesetre a hagyományos nyúlfül igen előnyös tulajdonosának, mivel a nyulaknak igen kevés verejtékmirigyük van, a fülükön keresztül adják le a felesleges hőmennyiséget.

satöbbisatöbbi

Íme az én nyúlról összeállított szószedetem:

A házinyúl megtévesztő módon kedvesnek tűnő, ám fura állat. A világra nagy szemekkel rácsodálkozó, mindig tökéletesen fényes, mértani pontossággal egymás mellé rendezett szőrszálakból álló bundácskájú, bármilyen szituációból egy pillanat alatt angyali testtartásba merevedő, s így tökéletes ártatlanság látszatát keltő állat lelke legmélyén egy alapvető érzelem dolgozik motivációként: a fortélyosság.
A magokon, szénán, gyümölcsökön, és kizárólag napot is látott zöldségeken élő állatka rövid idő alatt megszokik új helyeket, s az ott lakó élőlények fölött pillanatok alatt átveszi az irányítást. A "beszokás" után őt szolgáló lényeket fintorogva ugyan, de békésen megtűri maga körül. Az állat semmilyen terelő, uszító, vezényszó-jellegű emberi megnyilatkozásra egyáltalán nem, vagy csak ideiglenesen reagál. A közhiedelmekkel ellentétben szívesen veszi, ha simogatják, de a legjobban azt szereti, ha általa kedvencnek választott helyén - ez az esetek nagy többségében valaminek a mértani közepét, vagy a valami alattot jelenti - csendes magányban hagyják őt....khmkhm, hogy is mondjam...:MEDITÁLNI.
Kedvenc foglalatosság a zenehallgatás és az erre való elmélyülés. Ilyenkor a tőle megszokott ülő testtartást felcseréli egy oldalra fekvős, lábkinyújtós változatra, mely pózban "a nyúlban oktalan"-szemlélők legtöbbször az állat halálát vélik felfedezni.
Az állat kedvenc eledele a jázminos zöld tea, a padlóra öntött tócsában, vagy egy széles szájú bögrében tálalva, szigorúan cukorral és citrommal ízesítve. Aktív pillanataiban az állat szívesen kerget meg macskákat, embereket, s ha valami körülötte folyó eseményről kíván megnyilvánulni, azt heves bökdöső mozdulatsorral jelzi embertársai felé.
A nyúl emellett szívesen veszi körbe magát buddhizmus gyakorlásához szükséges eszközökkel, amelyeket nem rendeltetésüknek megfelelően, akár használatba is vesz.


Hát elsőre ennyi.
Szerintem ilyen egy nyúl.

Milyen relatív is ez a világ, s a róla alkotott kép mennyire csak illúziók sokasága.
A megismerési folyamatot beszűkült tudatunk eleve meghatározza.

Így mi értelme lehet másokat meggyőzni igazunkról?
Inkább merjük megismerni a világot!

Hajrá, előre!

Adyval Egy

Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomoru vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.

Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.

Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér.

Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában

Zero 7

Esős napokra mindig visszatér dallamaival. S amint meghallom, láthattalan erő tölt el, s az esőcseppekben tovagördül az én szívem is.
Ez egy tartós és mély barátság...
:-)

Kérdőjelek

Hetek óta fura hangulatban töltöm napjaim. Az idő múlik, történések zajlanak, emberek-állatok-növények kapcsolódnak hozzám, majd haladnak és tűnnek tova.
Az események hatására érzések kavarodnak, felismerések születnek, s változások mentén megoldásokra találok.
Mondhatni a szokásos életem élem.

Ám a furcsaságot egy kísértetként fel-felbukkanó tapasztalás adja. Minden mögött egy lépéssel hátrébb találom csak meg magam. S abban sem vagyok biztos, hogy aki ott áll és figyeli a mosolyok és grimaszok, elkerekedett pillantások és beharapott ajkak mögött zajló események sorát nem egy kicsit sötétebb,görnyedtebb, ridegebb mint én.

S ha igen, akkor?

Nem is tudom.
Figyelem, ahogy a körülöttem élő fantasztikus lények mindennapjaikat töltik. Hol elégedetten, hol kevésbé, de fejlődnek, egyre szebbek lesznek, egyre teljesebbek.
Lényüket sugározva fényükben úszom pillnatok erejéig, s aztán meghasadnak a pillanatok: ölelésekben találom magam, amiket nem tudok viszonozni, mosolyokra pillantok és úgy érzem grimasszá silányul viszontmosolyom. Még a táncórán is azt figyeltem, nem az én tudatom irányítja a mozgásom.
Nem az enyém.

De ki lehet az? Ki lakhat bennem? S miért engem választott? Miért egy kötődésre képtelen kószát?
S miért mutat rá ilyen kegyetlenül egyértelműen, ilyen félreérthetetlenül, mennyire rideg és élettelen vagyok.

Mesterem! Tudom, nem lesz más, aki szétrobbantja a falakat. Nekem kell ezt megtennem.
De én nem pusztítok. Én építek. Ez az alapprogram.
Emlékszem a szavaidra, hogy könnyű azt mondani: "ilyen vagyok", ám ha az az "ilyen" rossz nekem, akkor csak rajtam áll, csak én válztoztathatok rajta, hogy ne így legyen.

Hallottam, amit mondtatok, értem, amit jelent.

Csak én egy sorral hátrébb állok.
Valaki áll a cselekvő énem mögött. Egy ismeretlen. S nem ő a cselekvésre késztető. Ő csak várakozva figyel.
Vár valamire. Vagy valakire. Vagy valamikorra.

Bábu vagyok. Egy rongybaba.
Hány és hány mögöttes énre találok még?

Hogyan hagyjam el, ha azt sem tudom, ki ő?

Mindet kell, egyszerre.

De ezt vajon ki írja, ezt vajon ki gondolja? S mi köze neki ahhoz, ami történik velem?

Esőben

Tegnap közel voltam. Ki tudja mit jelent a tér és az idő?
Érzékelhetetlen, felfoghatatlan, lényegtelen.

Klasszikus felállás: ha boldog és kiegyensúlyozott vagyok elérek bárkit, bárhol.
Már hiányoztál, pedig nem szoktál.
Csak onnan tudom, hogy így volt, hogy "jó passzomban' téged látogattalak meg elsőként.

Amikor kiléptem a miskolci kis lakás ajtaján és megéreztem az eső illatát, elmosolyodtam. Mint egy adrenalin-injekció, úgy hatott rám a felismerés, ismét elemeket bírtunk mozgásra.

Szeretem azt a részemet, ami te vagy bennem.
Köszönlek.
Újra és újra.

Egy utazás margójára 2.

Meglepetten megtorpanok. Árnyékok táncolnak a falon. Enyémek, vagy csak követnek engem?

Elbizonytalanodom. Minden kettős, áttetsző, a feladat túl nagynak tűnik, a sebek túl mélyek.

Testem íve a kérdőjelével azonos.

Meg tudom változtatni?
Meg tudom lépni?

Jobb kézfejem forró fájdalommal görcsberándul.
Félek.

S ha félek, akkor nem hiszek.

Eltévedtem.
Kicsit összekuporodok itt.
Kicsit elhagyom magam.

Magamért lépni.. egyelőre ez a program még nem érthető.

Töltés folyamatban....