Spirituális film? A bárány bőrbe bújt farkas

Tegnap este bevettem a kötelezőt: megnéztem az Avatárt, 3D-ben.
Kiáltson a világ: aztaaaaaaaaaaaaa!!!!!!!!!!!!

Nem tudom szó és írás nélkül hagyni az élményt. Ha nem ajánlották volna azok, akik tették, nem mentem volna el megnézni. De tették. Én meg ott voltam. Nem véletlen, mint tudjuk.

A film elején el voltam foglalva a 3D hatással. Először érdekesnek tűnt, aztán kissé fárasztó kezdett lenni. Nem tudom, technikájukat illetve hogyan működnek ezek a 3D-s szemüvegek és képek, de a Nyungne óta élesedett látásomnak olyan szinten zavaró volt ez a típusú fókusz, hogy egy fél óra múltán kezdtem befeszülni.

Mivel szemüveg nélkül nem lehet normálisan látni az ilyen képeket, így igyekeztem elengedni magam és a történetre koncentrálni. Az egyik ismerősöm, aki figyelmembe ajánlotta a filmet, eképp fogalmazott: "Szerintem tetszene neked, van benne sok spiritualitás."
Volt.

Volt benne huhógó nős aláfestőzene, volt benne természet-szeretet, voltak benne csillogó fénylények, energiaháló, sőt többször elhangzott a 'lélek' szó is. Volt benne csoportos meditáció, beavató szertartás, meg kiválasztottság. Ja és isteni áldás, meg Föld Anya.

Mindezeket töménytelen mennyiségben egymás után ismételve, 3 óra hosszában hatást-felerősítő háromdimenziós képekben, 1000.1-es hangtechnikával.

Volt pár pillanat a film alatt, amikor úgy éreztem képes vagyok befogadni és magamévá tenni ezt az erőltetett, pénz- és reklámszagú amerikai giccset.
Szívemhez szólt, legbelső énemet érintette a repülés élménye, melyet először tapasztalhattam ilyen szabadon mióta a szárnyalás lehetőségétől megfosztott embertestben tengetem életem. Amikor a Na'vik 3D-ben saját repülő állataikon gyakorlatoztak, az elém táruló látvány miatt szívem facsarodott és könnyeim patakzottak. A tipikus felismerésekre jellemző "hazataláltam!" érzés elemi erővel tört fel bennem, s legszívesebben hagytam volna kettős lelkemből kiszakadni jelenleg farkas énem mögött toporgó fecske szellememet.

Aztán a közös meditációk képe, vagy a befogadás szertartása, melyben minden Navi egymáshoz kapcsolódik csillag alakzatban. Megindító volt ezek egyszerűsége és bensőséges érzést sugároztak.

Rengeteg szép ötlet, rengeteg nekem valós, általam is tapasztalt élmény jelent meg a vásznon a történet során.
Mindezekért akár szerethetném is a filmet.

Csak az a szép zőőőd gyep!!!!!
Nem ment le a torkomon és fullasztott az a túl direkt, hátulról jövő, gyomorforgató szándék, mely egy szép üzenet hozójaként tűntette fel magát, miközben szeme előtt dollármilliók lebegtek és az a szívének oly kedves kép, mikor a lelkét adta el a haszonszerző koponyák körének.
S még ha csak az övéről lenne szó. De milliók és milliók lelkéért felelhet.
Ekkora mázrétegen átjutni lehetetlen, megérteni, hogy a a Na'vik tudatossága bármelyik földi halandó számára elérhető, hogy nem kell kéknek lenni ahhoz, hogy érzékeny légy, és nem kell varkocsokat összeilleszteni, hogy kommunikálhass állataiddal. Nem kell a Föld Anyának világító jelzéseket küldenie, hogy tudd, érzi mikor rajta lépkedsz, tudja mit teszel vele. S nem kell Lélekfákat kivágni, hogy rájöjj, pusztítani nem emberi.
A tudatosság ilyenfokú emberektől való távolhelyezésével ismét sikerült messzetolni a felelősséget, és elegánsan arébbrugdosni az isteni egység jelentőségét.

A film körüli poltikai és egyéb viták mind egy célt szolgálnak: James Cameront gazdagabbá tenni.

És miután kijöttünk a moziból, a kólás dobozt és a cigicsikket eldobva az utcán, autóba ülve ismét nyugodt szívvel összegezhetünk emberek:
"Szép MESE volt. Már alig várom a következőt!"

Szeretlek

Miért teszek különbséget aközött az érzés között, amikor valaki megfogja a kezem és mélyen a szemembe nézve azt mondja: Szeretlek!, és aközött, amikor valaki megölel és a a hátam mögé mondja ugyanezt?

Őszintén?

Pai: Szia!
Ismeretlen ismerős: Szia!
Pai mosolyogva: Nahát! Újra találkozni! Ez mindig olyan érdekes érzés!
Ismeretlen ismerős meglepetten, némi értetlenséggel a hangjában: ÖÖÖÖ...aha...ööö...tessék?
Pai: Nem baj, ha nem ismersz meg, nekem is fura még...
Ismeretlen ismerős kicsit megnyugodva, de még mindig meglepetten: Találkoztunk már? Ne haragudj, nem ugrik be.
Pai: Na jah, nem csodálom, ki tudja hogy nézhettem ki akkor. Igazából pont csak te tudhatnád, elvégre is én belülről szemlélve magamat mindig egy 'túl szubjektív' énképpel rendelkezem csak magamról. Meg lehet, hogy akkor, amikor veled voltam nem is lány voltam. De hasonlítottam magamra, az tuti. Ha másban nem, az energetikámban van valami állandóan rám jellemző.
Ismeretlen ismerős:????
Pai: Előző életek, öö...tudod...
Ismeretlen ismerős: Jah, ahhha... azt gondolod, hogy előző életünkben már találkoztunk?
Pai: Tulajdonképpen szerintem nem sok 'új' emberrel futunk össze életünk során, csak vannak akikhez nem köt akkora feladat, törlesztés vagy hogy is fogalmazzam. Karma, ugyebár..
Ismeretlen ismerős érdeklődve: És nekünk szerinted?
Pai: Hát hogy fölismertelek az nem hagy kétséget afelől, hogy sok mindenen mentünk már keresztül együtt. De ki tudja, mi lesz most.. Mindenesetre érdekelne, hogy ki vagy most te, s ha jól látom, ki is fog derülni valamikor a jövőben.
Ismeretlen ismerős: Micsoda? Mit látsz?
Pai fülig érve: Téged, amint haladsz a körfolyosón, nálam, és én ajtót nyitok neked. Jó érzés.. azt hiszem, jóban leszünk...
Ismeretlen ismerős meghökkenve: Mikor? Ezt nem nagyon értem.
Pai vigyorogva: Előérzetek. Azok is vannak.
Ismeretlen ismerős: Huhh, kicsit fura vagy!
Pai: Ezt bóknak veszem, ha megengeded.
Ismeretlen ismerős: Aha. Ööö.. most mennem kell..
Pai: Persze, persze. Nekem is.
Ismeretlen ismerős zavartan: Akkor szia!
Pai csöndesen, de még mindig mosolyogva: Viszlát!

/

Ehelyett a valóságban:


XY hirtelen: Szia!
Erika meglepve: Szia!
X.Y gyorsan, szinte hadarva: Inni kéne valamit, hideg van kinn.
Erika félmosollyal: Hm.
X.Y minimális érdeklődést mutatva: Te mit iszol?
Erika szélesebb félmosollyal: Gyömbéres-mézes ital. Nagyon finom.
X.Y molyogva: Aha. Tényleg? Gondolom,hogy az. Mindenki ilyet iszik.
Erika körbepillantva( látva, hogy csak nála van ilyen ital) fülig érve: Hát jah.
- eltöprengve kis idő múlva: Akarod megkóstolni?
X.Y. meghökkenve: ÁÁÁ, neem...hogy is?
Erika természetesen: Engem nem zavar, ha neked nem gond. Kortyolj csak belőle!
X.Y. megkönnyebülve, zavarát mosollyal leplezve: Tényleg nem? Köszi.
Iszik. - Tényleg finom. Kicsit csíp.
Erika: Ja, kellemesen eltompít egy idő után. Segít a meditációban. És nagyon egészséges.
X.Y: Hm. Értem. Köszönöm.
Erika: Nincs mit.
X. Y. kötelességtudóan: Lassan mennünk kell. Idő van.
Erika visszahúzódva, eltávolodva: Ja, gongatnak. Még dobok egy sárgát.
X.Y. : Khm...

Erika jobbra el, X. Y. balra fel.

Próba

Ma körülölelt, megfogott és megszorított az érzés, mely napok óta itt kering körülöttem. Annak ellenére, hogy már legelsőre felismertem, igyekeztem figyelmen kívül hagyni... aztán meg mindenféle ruhákba öltöztetni, felismerhetetlenné tenni.
Nem szeretem(vajon ki tudja, miért?) azokat a pillanatokat, amikben döntenem kell, változás indul, lépésre kényszerülök.
És hát ez szorítás ilyen volt. S habár próbáltam ellene dolgozni, egy őszinte beszélgetéssel, sajna a sorsomat csak ritkán tudom átverni... ;-)


És persze, most hogy a szemébe mertem nézni, már fordult is a világ velem. Nincs időm feldolgozni, tétovázni, sebeket keresni, amiket nyalogathatnék: a valóság máris aranyból ezüstbe váltott.
A teremtés eredménye egyelőre megrémít, az én szívem is "hangtalan vacog".

Tudnom kell, hogy nem érhet bántódás. Tudnom kell, hogy ez más lesz, mint bármi,a mit ismertem eddig. Ez lesz az igazi, ez kell legyen.

Igazi próbája a szeretetnek.
Mert te vagy az első, akit igazán szeretni akarok.

Meg kell engednem magamnak....

Megpillantani

Egyetlen rendszeres olvasóm (tesókám) visszajelzése elgondolkodtatott. Azt hiszi, a pár héttel ezelőtti 'szerelemről' tett megjegyzésem csupán elkeseredettségből született. Egy tipikus lúzer bejegyzésnek tűnik, kétségtelen. De nem. Nem az a bajom, hogy "szingli" vagyok, és sehogy nem találok párt magamnak. Nem ezért írtam, hogy fejbe rúgnám azt, aki először a 'szerelemről' beszélt.
Már jó ideje azt gondolom, a 'szerelem', amiről sokak beszélnek nem létezik. Legalábbis nem akképp, amint azt elképzeltem sokáig. Mint gondolom mindenkinek, nekem is saját szerelem fogalmam van.
Az én szerelem fogalmam viszonylag egyszerű.



Annyi gyönyörű teremtmény van a világban. Annyi gyönyörű ember. Nap mint nap, egyre-másra tapasztalom a körülöttem forgolódó lények határtalan gyönyörűségét. Egy-egy mosoly, hanglejtés, mozdulat, pillantás mind-mind ámulatba ejtenek. Apró szokások, melyek rendszerességük mentén vonásokká alakulnak. Elvarázsolnak az egyediségek, a csak az egyénre jellemző jegyek. Imádom, ha valakiben megtalálom ezeket. Imádom azt a pillanatot, amikor már tudom előre, hogy egy-egy ilyen egyediség milyen szituációkban bukkan valakinél felszínre. Ha jól belegondolok, sohasem láttam az emberek felszínét. A köz által szépnek tartott emberek fölött sokkal hamarabb siklott el a pillantásom, mint a nem túl szépeken. Vicces. Ha igazán belegondolok nálam a 'tipikus' szépség inkább háttérbe szorult. Valahogy sosem éreztem késztetést felfedezni a szép embereket. A nem kimondottan szépeket viszont örömmel tanulmányoztam.
Kicsit olyan, mintha a szépséget egy látható álarcnak érezném. Máznak, mellyel könnyebb elfedni a lényeget.




Megpillantani másokban a határtalanul sokszínű tökéletességet óriási élmény. Elmerülni ezekben, és magadba fogadni, hatalmas kegy. Ez az a folyamat, amiben apró himnuszok zengenek fülemben, melyeknek dallamára dalba kezd és táncra kél a lelkem.
Én azt hiszem, ez a szerelem.
S ez a nap bármely pontján, bármely teremtmény hatására megeshet velem.
Éppen ezért én szerelmes tudok lenni egy hangba, egy pillanatba, egy mozdulatba, egy illatba, kutyába, macskába, akármibe.
Nem vagyok szent, egyelőre még nem tudok mindenkit önzetlenül szeretni. De az én szerelem fogalmamba szerencsére tényleg bele van csempészve a szeretet: mindenben keresem azt,amibe beleszerethetek. Nagyszerű tapasztalás, hogy a körülöttem élők körében egyre több ponton érezhetek így.
Úgy érzem nyílik a szemem. Egy új látásmódra van most lehetőségem, mely boldogabbá tesz.

A köz által 'szerelemnek' hívott érzelem-vezérelt játszmázásra viszont fájdalommal tekintek. Fájdalmat afelett érzek, hogy sokan túl sokáig engedik e 'szerelem' által félrevezetni magukat.

Aki boldogan él, az gyakran szerelmes.
De túl kevés 'szerelmes' boldog.

Meditáció

Érdekes élmény mások gondolataiba látni, s ítélet nélküli ürességbe fogadni az információkat.

Egy kiállítás margójára

Főiskola. Esztétika óra. Elméletek szépségről, művészetről, alkotásról, katarzisról... és persze a befogadásról.

Elméletek, melyek új és új megvilágításban tüntették fel azt az egyszerű történést, amikor az ember találkozik egy műalkotással. Habár imádtam a tárgyat, sosem töprengtem el azon, kinek jut eszébe eltöprengeni ilyeneken.

És akkor egyszer csak megvan a pillanat. Hívhatnám felismerésnek, de valahogy annál, amit én felismerésnek nevezek, mégis kicsit személytelenebbül érkezett a rácsodálkozás ezen momentuma.

Nem vagyok műértő. Világ életemben - akárcsak a nagy átlag - szerettem a szép képeket, szavakat, hangokat, mozdulatokat. Érzem a művészetek létjogosultságát: a lélekemelés eszközeiként tartom számon a műalkotásokat, s mély tiszteletet érzek azok iránt, akik ismerik az ihletettség szentségét.


S pontosan ez a tisztelet vezérelt szeretett barátom kiállításának megnyitó ünnepségére is. A Váci utcai szimpatikus kis galéria még ezen az esős, téli estén is hívogatóan kacsintott rám kis ajtaján kiszűrődő melegnarancs fényeivel. Őszinte öröm áradt szét bennem, mikor belépve megláthattam, milyen sokan eljöttek, hogy együtt ünnepelhessék drága SebJanom pályafutásának újabb jelentős állomását. Pár percem maradt csak a megnyitó előtt fölmérni a terepet: a képek egymás után, folyosószerűen elhelyezkedve 4 teremben vannak kiállítva , már ismerős jazzdallamok áradnak a helyiségben, az ilyenkor szokásos vendéglátóegység a hátsó teremben berendezve. Csak pár ember nézeget képeket, a többiek társasági életet élnek. SebJanom a tőle megszokott szerény és visszafogott stílusban, elegáns vörös-feketében, még ilyenkor sem mellőzi közvetlenségét és csupaszívségét, az idők során szokásunkká vált felemelő, baráti öleléssel köszönt. Aztán a következő muzsikamentes pillanatban Vadász György kezdi megnyitó beszédét. Pár baráti szó után egy verset szaval, saját gondolatait, érzéseit SebJan alkotásairól. Szavai, érzései gyakorta egyeznek az enyémekkel, valahányszor barátom gyönyörű "fény-képeivel" szembesülhetek. A vers után hivatalosan is megnyílik a kiállítás. Habár szinte mindegyik képet láttam már, a belső teremből indulva elkezdem a művek csodálatát.

Körülbelül a képek felénél tarthatok, amikor elfog az a fura érzés, hogy valami nincs rendjén.
Mindenki beszélget, sütizik, pezsgőt iszik. A képek között sétálva pillantásom gyakran találkozik olyan pillantásokkal, melyek értetlenséget tükröznek afelett, hogy képeket nézegetek, egyedül. Körbepillantván rajtam kívül még 3 embert látok, aki ugyancsak időt szentel a művek csodálatának. A többiek egy-egy pezsgő mögül kikukkantva, egy-két sütifalat lenyelése és két pletyka elmesélese között ilyen megjegyzéseket tesznek: " Nekem még az is nagyon tetszik!" és hatalmas mélyésgekről árulkodó pillantások közepette egy képre mutatnak a sok közül.
Megdöbbenek. Aláírom, elfogult vagyok SebJannal kapcsolatosan. De képeit nézegetvén bárki észreveheti világa, információi olyan szintekről származnak, melyek mély tiszteletből fakadó leborulást, de minimum csendes elmélyülésben történő tiszta befogadást igényelnek, követelnek meg. Minden egyes alkotása szembesít azzal mennyire tele vagyok az elmém gyártotta surrogó, csörtető, csattogó zajjal, s ha érzékelni akarom alkotásai energiáit, esszenciáját muszáj vagyok ezektől mentesíteni, kiüríteni magam. Ha úgy tetszik, azt gondolom, meditációban messzire utaztanak, magasba löknek, felemelnek fénykapui és áldott üzenetei. És az elmélyült szemlélődésből származó utazás nála csak egy apró ajándék. Ha képesek vagyunk elbírni a végén ráébredhetünk üzenetei a világ teljességéről tanítanak, letűntnek hitt dimenziókról, korokról hoz elénk szemmellátható bizonyítékokat.


A befogadás ürességet kíván.
Meg kell adni neki.
Megéri.