A csomag elkészül, taxiba szállok. A sofőr kiemelkedően intelligens, történeteket mesél, Brightonról a cajun népről, egy Amadeus nevű utasszállító hajóról és a Csalagútról. Annyira jelentőségteljes a tekintete, amikor néha felém pillant, hogy nem lehet nem figyelembe venni. Ő egy 'jelzőkészülék'. Egy információhordozó. A szituációban épp ő a Tudó. A történetei közben egyszer csak megjegyzi, épp a nappal szembe megyünk. Azt mondja bátor vagyok, és a végén minden jót kíván.
A repülőtér tele emberekkel, mindenki feszült, a zavartság kézzel fogható, sűrű, gubancos energiája megingásra késztet. Lerázom magamról és elindulok a check in kapuhoz. Minden gördülékeny, kedves és finom. Szinte átsiklok. Egy lány odajön hozzám, és üzleti ajánlatot tesz. Repülőjegyet kaphatok egy hitelkártya igénylésért cserébe. Letepernek az energiái. Papírokkal megrakodva haladok tovább. Másfél órám van a beszállásig. Telefonokat intézek, alszom egy kicsit, megreggelizek, már csak fél óra és nyílnak a kapuk.
Felébred bennem egy belső kényszer, egy vágy: elszívnék egy cigit. S innentől egyenes út a belső lejtőn. Utólag már tudom, hogy a dohányzás vágya csak afféle mágikus idézés. Ha ő nem lehet itt, az energiáját bármikor felidézhetem. (emögött csilingel a Mester mondata: Nem a dohányzással van a gond, hanem avval, ami előhívja a vágyat.) Megszületik bennem egy felismerés, nem elhagynom kéne az országot miatta, hanem tisztázni vele, mit jelent nekem. Ekkor a kijelző táblán megjelenik a gépem kódja mellett egy felirat: KÉSIK, DELAYED. 30 percet.
No problem. Átfut a fejemen a gondolat, két óra késéssel még elérem a csatlakozást. A hangos bemondó "technikai okok"-ra hivatkozik, s háromnegyed egyre ígér újabb tájékoztatást. Percek morajlanak, siklanak tova a térben. Háromnegyed után három perccel, elfog a megérzés, biztos voltam benne, hogy nem fog összejönni. Erre megváltozik a kijelző, az emberek zúgolódni kezdenek. Egy szó ismétlődik a tömegben, átfut rajta, mint egy remegés: "six".
Felállok a helyemről, megnézem a kiírást. A gép 18.15-kor fog felszállni. A tervezett csatlakozásom tervezett elérése után 20 perccel.
Néhány telefon, és egy kis ügyintézési macera után fél óra múlva egy taxiban otthonom felé tartok.
A cuccaimat kicsomagolva elfog egy fura elengedés érzés és átjár a hála. Zokogni kezdek.
Köszönöm ezt a napot.
Béke, Béke, Béke.
A repülőtér tele emberekkel, mindenki feszült, a zavartság kézzel fogható, sűrű, gubancos energiája megingásra késztet. Lerázom magamról és elindulok a check in kapuhoz. Minden gördülékeny, kedves és finom. Szinte átsiklok. Egy lány odajön hozzám, és üzleti ajánlatot tesz. Repülőjegyet kaphatok egy hitelkártya igénylésért cserébe. Letepernek az energiái. Papírokkal megrakodva haladok tovább. Másfél órám van a beszállásig. Telefonokat intézek, alszom egy kicsit, megreggelizek, már csak fél óra és nyílnak a kapuk.
Felébred bennem egy belső kényszer, egy vágy: elszívnék egy cigit. S innentől egyenes út a belső lejtőn. Utólag már tudom, hogy a dohányzás vágya csak afféle mágikus idézés. Ha ő nem lehet itt, az energiáját bármikor felidézhetem. (emögött csilingel a Mester mondata: Nem a dohányzással van a gond, hanem avval, ami előhívja a vágyat.) Megszületik bennem egy felismerés, nem elhagynom kéne az országot miatta, hanem tisztázni vele, mit jelent nekem. Ekkor a kijelző táblán megjelenik a gépem kódja mellett egy felirat: KÉSIK, DELAYED. 30 percet.
No problem. Átfut a fejemen a gondolat, két óra késéssel még elérem a csatlakozást. A hangos bemondó "technikai okok"-ra hivatkozik, s háromnegyed egyre ígér újabb tájékoztatást. Percek morajlanak, siklanak tova a térben. Háromnegyed után három perccel, elfog a megérzés, biztos voltam benne, hogy nem fog összejönni. Erre megváltozik a kijelző, az emberek zúgolódni kezdenek. Egy szó ismétlődik a tömegben, átfut rajta, mint egy remegés: "six".
Felállok a helyemről, megnézem a kiírást. A gép 18.15-kor fog felszállni. A tervezett csatlakozásom tervezett elérése után 20 perccel.
Néhány telefon, és egy kis ügyintézési macera után fél óra múlva egy taxiban otthonom felé tartok.
A cuccaimat kicsomagolva elfog egy fura elengedés érzés és átjár a hála. Zokogni kezdek.
Köszönöm ezt a napot.
Béke, Béke, Béke.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése