Maja

Mert minden nagy változás egyszerűbbé tesz.
A folytatás itt.

Varjak

Ma reggel varjak károgására ébredtünk. Tagadhatatlan jele ez az érkező ősznek.
Ismét eltelt egy hónap az utolsó bejegyzésem óta, s lassan belépünk a 34. hétbe.

Tegnap elalvás előtt ismét annak a nőnek a képe zaklatott fel, akit a kismama-masszázs bemutató óráján masszíroztak.
Annyira sugárzott belőle a szeretetlenség.
Tudom jól, mindenki saját sorsának alakítója.
Most utólag azt mondom, bár ne láttam volna meg.
Bár sose jutott volna eszembe ráhangolódni, közösségbe forrni.
De megtettem.

Így lehet az, hogy tegnap arra kérdésemre, hogy: "Szerinted az egész átalakítást és pakolást miattam csináljuk csak?" azt a választ kaphattam a páromtól, hogy "Hát persze, ki másért?"

Apakép nélkül csakis erre voltam képes. Apa nélküli családot teremteni.
Még csalódott vagyok, mert én is gyerekként szemlélem az eseményeket.
Az elárvultság érzése képes volt beteggé tenni.
De ezen túl kellett esni.
Egy utolsó szeretetlenségből fakadó csalódáson.

Utak

Mindenki mást szeretne, mint, ami van.
Én szeretem, ami van.
De én meg híresen nem tudok szeretni.
Akkor?

Önbizalom

Hittél-e valaha önmagadban, ha számodra fontos emberek véleménye mentén megkérdőjelezed minden tudásod?

Létezik egyáltalán benned lévő tudás?
Vagy a hit mozgat mindent, mi működik a világban?

Az írás

Nekem az írás terápia. Mióta blogot írok azóta tudatosan, előtte valahogy tudat alatt működött ez a segítő módszer.
Egy az én életemnél, egómnál sokkal többet meghatározó folyamat indult el bennem pár hónapja és én kihagytam a megkönnyebbülés lehetőségeit, sőt módszeresen hagytam el minden segítséget az életemből. Így kelt életre bennem a ragaszkodás, így lépett a színpadra az, mit eddig eleinte csak figyelmen kívül hagytam, aztán takargattam, mostanság meg fölényesen uraltnak hittem.
Mert ez egy sűrű időszak.
Nem számoltam ennyi kicsinyességgel, ennyi butasággal, ennyi félelemmel, ennyi sértettséggel.
Azt hittem, nyugalmam megalapozott.
Közben pedig csak nagy valószínűséggel egy olyan állapotba kerültem, ahol egyre több és nagyobb sokk kellett ahhoz, hogy valami megérintsen.

Körülbelül két éve voltam egy személyes, hangtálakkal segített kezelésen, vagy meditáción, ahol a terapeuta tibeti hangtálak segítségével próbált átrezegtetni, megindítani, kibontani, nem is tudom. A kezelés végén marha büszkén meséltem el segítőmnek, hogy mikor milyen érzetek, képek, információk születtek meg bennem. A lényeg a lényeg, én oda voltam a dimenzió-ugrásomtól, miközben párhuzamos síkokról - talán jövőről, vagy talán múltról - számoltam be neki, ő meg hozzá képest viszonylag 'ledöbbent' arccal várta, hogy befejezzem a mondandóm. Aztán, amikor szóhoz jutott azt ecsetelte, hogy mennyivel nehezebb engem megnyitni, mint mást, milyen iszonyat sok kell ahhoz, hogy odáig jussak feladom elmém által illúziókban őrzött önkontrollomat, mert amíg másoknak elég egy 'ping', addig rajtam már 5 tál, fél órája mindenféle behatással próbálkozott, rezgett-mozgott, zsongott-bongott, mire sikerült kiszakadnom abból, mit Én-nek hiszek.

Én hallottam ezt akkor. Fel is fogtam. De nem voltam azon a szinten, hogy a terápián elhangzott legfontosabb információként értékeljem. Nem szolgálta érdekem, sokan azt mondanák hétköznapi módon: nem akartam meghallani a lényeget.

Így évekkel később nem azt gondolom, hogy eddig hazugságokba ringattam magam. Nem. Inkább csak annyit: nem voltam elég figyelmes.
Elbíztam magam és ez nem tesz jót.
Most, egy más állapot hatására láthatom hová vezet az út, ha nem vagyok jelen.
Hogy milyen szinten tartok magammal jóga, gyakorlás vagy légzésfigyelés nélkül.
Hogy mit tesz velem a bizonytalanság.

Hogy témánál maradjak valószínűleg anyatejjel szívtam magamba a kimozdíthatóság érzését.
Azt az állapotot melynek megértéséhez és átprogramozásához nem elég egy kis ez meg az, meg egy kis ímmel-ámmal.
Valami nagyobb kell. Hogy ne megváltozzon, hanem eltűnjön.

Tanácstalan vagyok, hogy most mi legyen.
De ez még mindig jobb, mint mikor azt hittem, minden rendben.

El kell kezdenem valamit, amiről azt hittem már csinálom.
Minden fordulat érdekes.
Illúzió, hogy vannak állomások, és hogy el kell jutnom, vagy el fogok jutni valahová.
Sosem tettem lépéseket, amik egymást követték.
Sosem jutottam A-ból B-be.
Csak egyszer ilyen voltam, másszor meg olyan.

Most örüljek, vagy sírjak?

Velem-Nélkülem

Nem érheti szó…

Elindultál. Mit számít, mit gondolok. én tudom csak, hogy mindent.

Néha megjegyzed, érzed, hogy támogatlak.

Bár tényleg éreznéd.

Ha minden energia, vajon létezik-e igazi támogató erő?

Átcsoportosítottam hozzád valamit?

Dehogy ! Csak képes vagyok elfogadni, hogy ebből semmi nem az enyém, és így akár a tiéd is lehet.

Vajon mit képzel a nap a holdról?

Hát pont ez az.

Biztos, hogy nem támogatást lát, hanem veszélyt.

Egy szakaszt velem töltöttél.

Egyet nélkülem.

Volt különbség?

Sosem fogom megtudni.

Megcsináltad.

Erős vagy, mint a nap.

Én meg csonka, mint a hold.

Évezredek óta így van ez velünk.

Új élet

Kiválasztott valaki, én meg új feladatot kaptam.

Miért?

Katona Klári Nagy találkozás című dalának hangulata lengi be az életem.

Eldobhatom majd könnyes zsebkendőim?

Láttalak álmomban, Lél.

Csendes voltál, és azzal sem okoztál fájdalmat, hogy elhagytál.

Ezt fogod megtanítani nekem?

Egy Nap-Hold kvadrát margójára

Nincs már páros csillag, nincs már páros csillag,
Mind lehullott a földre...

Ami kimaradt

Kimaradt pár hét.
Kimaradt pár gondolat, pár érzés, pár hangulat.
Lett volna helyük pedig.

Tegnap csöndben hüppögtem afelett az érzés felett, melyet időtlen idők óta hordozok, hogy semmi sem örök, és közben pedig minden az, ami bennem helyet kap, engem otthonául választ.
Öröktelen a mosoly, amit újra felismerek?
Öröktelen az élmény, amit kaptam tőled, és ami idehozott hozzám, hogy visszaadjam?
Öröktelen a tudás, melyet csak ébresztenem kell és lényege csak újra működésbe lép?
Öröktelen a lét?

Elhagylak, megváltozom, elfelejtelek.
Mondd, attól még létezel, ugye?

Érints meg!

Meddig nem tudtam, mit jelent egy gyógyító érintés?!
Mióta tudom, az egész életemet meghatározzák az érintések.
Megölelni embereket, megfogni kezeket, megsimítani szomorú vagy fáradt arcokat, megnyugtatni fájó részeket.
Nem múlik el úgy nap, hogy ne használnám ezt a tudást.

Ma bárkinek gyógyító kezébe adnám szívem.

Pöttyösöd

játékot akartál
tündöklőt, szépet, fényeset
akartad megszerezni
megkaptad
játszottál
egyszer elgurult
basztál értemenni
hagytad leengedni
elrohadni

Törekvés

Adott a közösség, mely mindenféle módon szűr.
Elvi alapon leginkább.
Címkézi a jelentkezőket, akik sorban állva várják, rájuk milyen címke kerül.
Megfelelt?
Elutasítva?

Adott az egyén, aki rendben van. A Vízöntő Kor belső sugallatával, értve és élve a forradalmat, de együttműködésre nem képesen.
"Közösen kéne jó dolgokat létrehozni!
Itt ez a jó kis közösség. Mi lenne, ha megpróbálnám?"

Az egyén azt gondolja, eléggé ismeri magát. Az egyén úgy látja, a közösség törekvéseivel képes azonosulni.
Az egyén azt feltételezi, a jó szándék mindenhol elkel.

A közösség közben az egyén törekvéseiben a hibákat keresi, mivel azokat kell megmutatnia neki, hiszen az egyén akkor válik jobbá, ha hibáit kiköszörüli.
És tudjuk.
Aki keres, az talál.

Adott a közösség, mely a szűrő pontrácsain ki-kikukkantva lassan abba fárad bele, hogy nem tud már olyan kis címkét gyártani, amit ki tudna szórni a rácson, hátha azok valaki arra járóra valahogy ráragadnának.

Adott az egyén, mely abba áldozza minden addig szerzett erejét, hogy görcsössé váljon az akarásban, hogy rácspontméretűre nyomorítsa magát, hogy beférjen a szűrőn.

És pont akkor, mikor a Megfelelt címkét a szél az adott egyén  homlokára hordaná, az egyén megrázza magát, felméri állapotát, s rájön, utoljára akkor volt ilyen szarkupac, mikor mindent megtett azért, hogy egy régvolt közösség tagjaként ne titulálják közösségrombolónak forradalmi ötleteiért. (Ugyanazon elvekért, melyek alapján ez a mostani közösség tagjait szűri.)

Vissza a kör elejére.

Adott az Egyén, aki rendben van.
Adott a Közösség, mely mindenféle módon szűr.

Esik a hó

Elsőre mintha csak a hó lenne.
De annyi mindent megfigyeltem már.
Szívem a bakban új ritmusra dobban. Otthonra talál. Megnyugodván új élettel tel'.

Szellemem kicsit megpihen, összeszedi magát, átminősíti rendszereit és újra elrugaszkodik.

Imádom a telet.

Senki

Széthasít az érzés. Először csak az agyam önti el, mint mikor egy füstbomba csapódik be, és mindent beborít egy szürke füstfelhő.
A füst elindul gerincen, a felhőben megbúvó szörnyecske még kétségbeesetten körmeivel torkon ragad, de csúszik lejjebb, a szívem érintetlenül hagyva gyomromban landol, görcsöt képez, összekuporodik, önmagába fordul, majd kavarogni kezd.
Figyelem az agyam; robbanás utáni üressége tiszta, hideg, élettelen.
A gerincen is megmarad egy hűvös pálya, a torok szikrázik, mintha hideg villámok csapnának föl benne néha, a gyomor viszont lüktetve megköt, lehúz, úgy szippant magába, mintha az összes energiámat akarná.
Pusztán egyetlen gondolat, melyhez érzelmet párosítottam: "Senki vagyok".
Hm. Az egó érdekes szerzet. 

Szokatom magam

Szokatom magam, ahogy az elmúlás az arcomba nevet.
Van az az érzés, hidegség jár át belül, a döbbenet, hogy azok a dolgok is változnak, amik bennünk vannak.
Hiába ismerem a boldogságot, ismerem az elmúlást is.
Hiába ismerem az elengedést, ismerem a megérkezést, a felismerést is.
Hiába ismerem, hiába tudom.
Minden múlik, változik, a biztonság megtapasztalása számomra is csak egy módon lehetséges: beleolvadni az örökkévaló változásba.

Skorpiók tánca

Esőcseppek hullottak a kiszáradt földre. A sötétben mozdult egy misztikus árny.
A hold felhőkön áttörő fénye két egymás felé hajló villán csillant.
Az első vadász koncentráltan figyelt, majd könnyedén támadásra lendült.
Direkt vétett, de rosszul számolt, mert a másik visszahúzódott, majd a pillanat tört része alatt gyilkos fullánkjával keresztülmetszette társát.

Összecsillanó szempárok az éjben. Egy bizalommal teli és egy kísérletező.
Látható a játék hová vezet, mégis hajlamaim gonosz tréfájának áldozatául estem.

Hagyom megszúrni magam, mielőtt feltámad bennem a szél.
Vigyen az messze minden fájdalmat.
Maradjon bennem az örök lét, minden ürességével.

Rátekintve

Fölszaladt a lépcsőn és az ablaktáblákat kicsapva letekintett.
Ami szeme elé tárult, csodálatos volt, fényes, és szabad.
Ő mégis sírva fakadt, és magárahagyottan zokogott.
A legmélyebb félelme ablakát tárta szélesre imént.
Amit fennhangon hirdet, mind hamis.
Nincs, aki szabadon észrevenné, szeretné őt.
Abban a pillanatban csak a távolságot látta, és nem bírt az elméje szorításán enyhíteni.
Lekuporodott, és várt...

Neptunusz, Neptunuszom!

Örvénylő kékséged ismét elsodort.
Elfedted előlem a 'valóságot', kékes füstöt fújtál szemeim elé, mikor gyógyulásra vágytam.
Elmerülve hanyatlottam képzelt, megtartó karjaidba.
Egy éjszakán át pörgettél sötét viharodban, s új emberként ébresztett tündöklő szerelmem.

Otthonomban bélést kap a kémény.

Legbelül

A nagyságról

Mindent akartam. Elégedetlen felnőtt voltam, és vágytam.
Különlegesnek lenni, legjobbnak lenni, valamiben kitűnni.
Nagyságot akartam.
Sokáig, még ezen az úton járva is, maradandót akartam alkotni, utat mutatni, vezetni, újat hozni.
Annyian kérdezik nap mint nap, és te miben érzed magad jól, mi a hobbid, mi az, amit szívből csinálsz?
Néha, kényelemből, benyögöm az írást, de onnan tudom, hogy nem jó válasz, mert a vágyó elme újabb kérdéseire nem adhatok kielégítő válaszokat: és mit írsz? hová? kinek?
Manapság annyit hallom másoktól, hogy különleges vagyok, hogy egyre biztosabban érzem magamban az átlagosságot.
A minap újra találkoztam a kérdéssel, s magamban már-már megszületett a válasz.
Áthat egy érzés, apró fény gyúlt egy eddig sötétnek látott sarokban.
Én egyszerűen csak tudni akarok magamról
Minden körülmények között.

Ezt csinálom teljes szívvel. Ezen dolgozom nap mint nap, munka- és szabadidőmben, ha erőm engedi, minden éber percben.
Még több éber percért.

És ez nem látványos, ez nem más, nem olyan, mit kitehetek majd egy polcra.
Ez az, amit észre sem vesznek, ez az, amit nem is vehetnek észre.

Nem mérhetem senkivel össze, nem hozhatom példának sem más elé.
Ezt tudni fogom, ha sikerre, fényes életútra vagyok ítélve.

Csak fényeket keresek.
Bennetek, magamban, mindenben.